Imám Husszein (as) diadala
Az iszlám a szeretet, a türelem és a szabadság magasztos szellemiségét lehelte a világba egy olyan korszakban, amikor a nagyhatalmak egymással háborúztak, és a történelem menetét a gyűlölet, a kényszer és az elnyomás uralta. A szeretet és a testvériség kötelékei meggyengültek, s sok helyen teljesen eltűntek.
A muszlim közösség az utolsó és legnagyobb Próféta (sa) által egyetlen egységes ummává lett formálva, és az ő családjának, valamint minden hívőnek kötelessége volt őrizni azt az isteni örökséget, amelyet Allah kegyelme által kaptak. A hívők készek voltak mindenüket feláldozni hitükért, akár életüket is, és elérkezett az a történelmi pillanat, amikor e nagy közösség súlyos isteni próbatétel elé került.
A kérdés így hangzott: vajon az iszlám elveszíti-e tiszta spirituális lényegét, vagy megőrzi azt, miközben a hívők egységben maradnak?
Husszein (as) kis, de rendíthetetlen kíséretével elindult – nem világi dicsőségért, nem hatalomért, és nem gazdagságért, hanem az önfeláldozás legmagasabb fokának megvalósításáért. A férfiakból és nőkből álló nemes társaság minden tagja tudta, hogy az ellenség nem csupán harcra készült, hanem a megsemmisítésre is, és még a gyermekektől is megtagadta a vizet.
A kis sereg a perzselő nap alatt, az égető homokban, a szomjúság legnagyobb szenvedése közepette maradt állva, mégis egyetlen pillanatra sem ingott meg. Rendíthetetlen bátorsággal álltak szembe a túlerővel, habozás nélkül.
Más seregek a csata előtt étellel és itallal erősítették meg magukat, de Karbalában e kis csoport a szomjúság legmélyebb próbáját szenvedte el, miközben az ellenség közeledett. Husszein (as) és társai oroszlánként álltak helyt: újra és újra szembeszálltak az ellenséggel, ám a nyilak és lándzsák fokozatosan felőrölték őket, és az elkerülhetetlen vég mindenki számára nyilvánvalóvá vált.
Azok, akik a spirituális valóságokat szemlélik, tudják, hogy a legsötétebb időkben az ember lelke felemelkedhet arra a szintre, amelyet a könnyű és kényelmes idők soha nem adhatnak meg. A földi test a földhöz köt bennünket, de a lélek isteni eredete nem ismeri az idő és tér korlátait.
Mennyire keveset tudunk a halál utáni létről, és arról az állapotról, amikor átlépjük a lét határát! Husszein (as) nem halt meg abban az értelemben, ahogyan a világ érti a halált: ő levetette földi formáját, és felemelkedett, mint az iszlám legnemesebb mártírja, társai és hűséges követői kíséretében.
Amikor visszatekintett a csatatérre, a teljes szabadság valóságát tapasztalta meg – a testi korlátoktól való megszabadulás örömét. A halál nem megszűnés, hanem átlépés: a földi kötöttségek elhagyása és a létezés magasabb fokára való felemelkedés.
A Karbala mezejéről felszálló fájdalom és véráztatta sóhaj az egész muszlim világot bejárta. Az igazság többé nem maradhatott rejtve, hanem feltárta magát, ledobva minden fátylat. Az egység szelleme, amely addig elrejtve volt, újra megnyilvánult a hívők szívében.
A testvériség helyreállt, és a hit diadalra jutott. Husszein (as) látszólag elbukott a földi világban, ám valójában vértanúságával megerősítette az iszlám örök alapjait, hogy az emberiség számára a tisztaság és szabadság útja megmaradjon.
Földi életében a szeretetet, az igazságot és a tisztaságot hirdette, most pedig a lét magasabb szintjén tanúja annak, hogy áldozata nem volt hiábavaló. Az elnyomás és zsarnokság elleni küzdelem örök példájává vált, amely minden kor hívőjének emlékeztetőül szolgál.
Halála nem befejezés, hanem örök tanítás: ha szükséges, a hívőnek késznek kell lennie a földi lét feláldozására az igazságért, mert igazság nélkül nincs élet.
Husszein (as) halálában győzedelmeskedett ellenségei felett, és amikor a síiták és szunniták egyaránt megemlékeznek Ásúra napjáról, e nagy áldozat közös emléke egyesíti a hívőket.
Ez az esemény arra hív, hogy harcoljunk az igazságért, az igazságosságért és a szabadságért, és törekedjünk az emberiség testvériségére, hogy a fegyverek elnémuljanak, és a szeretet uralkodjon minden ember szívében.
Karbala története az idők végéig fennmarad, amíg e világ létezik. Az, aki a Próféta (sa) ölében ült, akinek ajkai az isteni kinyilatkoztatás szavait mondták, és aki az ő gondoskodásában nőtt fel, mint egy fiatal fa a nap fényében, az volt az, akit Allah arra választott, hogy vérén keresztül őrizze meg az iszlám tisztaságát.
Ó, muszlimok, hullassatok könnyeket Husszein (as) emlékére, és tanítsátok meg gyermekeiteknek e szent mártír történetét. Tanuljatok úgy élni, ahogyan ő élt, és legyetek készek úgy meghalni, ahogyan ő meghalt.
A tanultak és a tudatlanok egyaránt hajtsanak fejet e nemes mártír előtt, akinek neve örökké élni fog.
Az áldozat külső jelentése az, hogy Husszein (as) életét adta az egységért, a szabadságért és az igazságért. A nyilak, amelyek földi testét átszúrták, felszabadították tiszta lelkét a fizikai korlátok alól.
A belső jelentés pedig az, hogy Husszein (as) él, és örökké élni fog. Áldott lelke bejárta az iszlám világát, és azok szívében él, akik megértették és befogadták üzenetét.
A csillagos éjszaka csendjében ott áll előttünk a sivatag képe; halljuk jelenlétét a szél suttogásában. A természetben mindenütt visszatükröződik, a városokban pedig ezer formában emlékeztet minket rá.
Ó, áldott Husszein! Véred megszentelte az emberiséget. Áldozatod elhozta az önátadás legmagasztosabb szellemét. Te voltál az emberiség megmentője, tiszta származásból, a Próféta házából.
Ő volt az, aki a kinyilatkoztatás pajzsát emelte, és évszázadokon át megőrizte annak tisztaságát azok számára, akik értik. Önmagát feláldozta, mindent megtagadott önmagától, hogy másoknak adhasson – ez volt a mártír és szent útja.
Nem mítosz ő, nem legenda, hanem egy valós személyiség, akit milliók ismertek és követtek.
A halandó test korlátain túli szabadság, olyan béke, amelyet az emberi elme alig képes felfogni – ez az állapot az övé lett, amikor elhagyta e világot.
A világ nagysága általa új értelmet nyert, és Husszein (as) olyan példát hagyott hátra, amelyet kevesen képesek követni.
Szükségünk van az ő szellemére, hogy megtisztítsa a hívők szívét az önzéstől és kapzsiságtól, és hogy visszaállítsa az isteni erkölcsöt az emberek életében.
Ha a muszlimok valóban Husszein útján élnének és halnának, akkor válna az iszlám az emberiség valódi vallásává.
Ó, muszlimok, vizsgáljátok meg lelketeket, és kérdezzétek meg magatokat: valóban Allah és Küldötte útját követitek-e, vagy Husszein példáját élitek-e meg.
Leave a Reply