Azt mondták Husszeinről (a.s)
Reynold Alleyne Nicholson:
(1868-1945) Sir Thomas Adams, az arab nyelv professzora a Cambridge-i Egyetemen.
„Husszein elesett, átlőtte egy nyíl, és bátor hívei mellette estek el, mindaddig, míg utolsó emberük is elesett. Az iszlám hagyomány, mely csak ritka kivételektől eltekintve ellenséges az Umajjád-dinasztiával szemben, Husszeint mártírnak, míg Jazidot gyilkosnak tekinti.”
[A Literary History of the Arabs, Cambridge, 1930, 197. oldal]
Robert Durey Osborn:
(1835-1889) a Bengal Staff századosa.
„Husszeinnak volt egy Abdallahnak nevezett gyermeke, aki mindössze egy éves volt. Ő is elkísérte apját ezen a szörnyű megpróbáltatáson. Meghatódva gyermeke sírásától, karjába vette, és sírt. Ekkor ellenséges íjászok nyila átdöfte a gyermek fülét, és apja karjáig érkezett. Husszein a kis testet a földre helyezte. ’Mi Istenhez tartozunk, és Hozzá térünk vissza!’ – sírt fel; ’Ó Uram, adj erőt ahhoz, hogy elviseljem ezt a gyötrelmet!’ … Szomjúságtól legyengülve és sebeivel kimerülve, kétségbeesetten, bátor harccal több ellenségét megölte. Végül hátulról leütötték; abban a pillanatban egy lándzsát döftek a hátába, és a földre zuhant; amikor a lándzsa kiemelték, Ali szerencsétlen fia holttestté vált. Fejét levágták, testét a győztes lovak patái tiporták; másnap a nők és túlélő gyermekek Kufába vitték. Husszein és társai holttestét ott hagyták eltemetlenül, ahol elesettek. Három napig kitették őket a napnak, az éjszakai harmatnak, a rókák és sivatagi ragadozók martalékának. Egy közeli falu lakói, borzalomban a Próféta unokájának testét látva, mely tisztátalan állatoknak volt kiszolgáltatva, megszegték Úbeydalláh haragját, és eltemették a mártír és hős barátai testeiket.”
[Islam Under the Arabs, Delaware, 1976, 126-127. oldal]
Sir William Muir:
(1819-1905) skót tudós és államférfi, Indiai kormány külügyminisztere, Északkelet India helytartója.
„A Karbala tragédiája nem csupán a kalifátus sorsáról döntött, hanem a kalifátus bukása és elmúlása után is hosszú ideig meghatározta az iszlám királyságokat.”
[Annals of the Early Caliphate, London, 1883, 441-442. oldal]
Peter J. Chelkowski:
közel-keleti tanulmányok professzora, New York University.
„Husszein elfogadta, hogy családjával és körülbelül hetven követőjével kivándorol Mekka városából. Karbala síkságán azonban megállították, és Yazid kalifa csapdájába zárták őket. Bár vereségük biztos volt, Husszein megtagadta, hogy hűségesküt tegyen. Óriási ellenséges sereg vette körül őket, és ő maga tíz napig víz nélkül élt a Karbala perzselő sivatagjában a követőivel együtt. Végül családjának egyre növekvő számú gyermekei és társai darabokra szabdaltak Yazid hadainak nyilai és kardjai. Nőiket és megmaradt gyermekeiket fogságba vitték Damaszkuszba. A híres történész, Abu Reyhan al-Biruni így meséli: ’Ezután felgyújtották a tábort, és a testeket a lovak patái taposták el; az emberiség történetében nem látott senki ilyen kegyetlenséget.’”
[Ta’ziyeh: Ritual and Drama in Iran, New York, 1979, 2. oldal]
Simon Ockley:
(1678-1720) az arab nyelv professzora a Cambridge-i Egyetemen.
„Ezután Husszein lovára ült, kezében tartotta a Koránt, és az emberekhez fordult, hívva őket kötelességeik teljesítésére, s hozzáfűzte: ’Ó Isten, Te vagy a bizalom forrása minden gondomban, remény minden nehézségben!’ Emlékeztette őket nemességére, születése nagyszerűségére, hatalmára és előkelő származására, mondván: ’Gondoljátok meg, vajon jobb vagyok-e nálatok? Én vagyok a Próféta leányának fia, aki fölött a földön senki nincs. Ali az apám; Jaffar és Hamza, a mártírok feje, a nagybátyáim; Isten Küldötte, béke legyen vele, azt mondta rólam és testvéremről, hogy mi vagyunk a Paradicsom fiataljainak vezetői. Ha akartok, higgyetek nekem. Amit mondok, az igazság, mert Isten utálja a hazugságot. Ha nem hisztek nekem, kérdezzétek meg a Próféta társait, és ők megerősítik szavaimat. Most visszatérek eredeti mondandómhoz.’ Megkérdezték: ’Mi tartott vissza attól, hogy a rokonaid közül bárki uralkodjon fölötted?’ Ő ezt mondta: ’Isten tiltsa meg, hogy kezem fejetlenül lemondjon jogaimról. Menekülök Istentől minden olyan zsarnok ellen, aki nem hisz a Megítélés Napjában.’”
[The History of the Saracens, London, 1894, 404-405. oldal]
Edward G. Brown:
Sir Thomas Adams, arab és keleti tanulmányok professzora a Cambridge-i Egyetemen.
„A Karbala vérrel átitatott csatateréről szóló emlék, ahol Isten Küldöttjének unokája elesett, szomjasan, elárulva rokonai holttestei között, időről időre még a leghidegebb, leggondatlanabb emberben is előhívja a legmélyebb érzéseket, a legnagyobb bánatot, és spirituális felemelkedést azok jelenlétében, akik szenvednek, veszélyben és halál közeli állapotban vannak, ám elenyészővé válik a nemtörődöm jelentéktelenséggé.”
Leave a Reply